Regisztráció | Bejelentkezés | Írj nekünk

visszaA gyerekek a legjobb politikusok – 10 ország 75 nagykövete

Június 29. és július 6. között immár második alkalommal rendeztek Balatonlellén, a városi üdülőben Nemzetközi Gyerektábort. A program a Europe for Citizens pályázatnak köszönhetően valósult meg Gödöllő Város Önkormányzata és a Gödöllői Testvérvárosi Egyesület szervezésében.

A táborra 10 országból, elsősorban Gödöllő testvérvárosaiból (Dunaszerdahely, Zenta, Csíkszereda, Brandys nad Labem-Stara Boleslav, Forssa, Valdemoro, Zywietz), továbbá Indonéziából és Izraelből, valamint Gödöllőről érkeztek tinédzserek. Bár sokszor hallhatjuk, hogy a 15-16 éves korosztály a legnehezebb korszak, de ez a tábor is bebizonyította, hogy a fiatalok egymás között megtalálják a közös hangot. A program lényege pedig pontosan ez volt, a megértés. Természetesen mindez különböző, játékos feladattal is kiegészült. Minden este a nemzetek bemutatkozó előadást tartottak, aminek köszönhetően egymás kultúráját is megismerhették. Tanultak szerb néptáncot, lengyel polkát, cseh dalt,megismerték a spanyol temperamentumot, megkóstolták a finn cukorkát (amitől sós, keserű íze miatt gyorsan meg is váltak, de pont ez volt a lényeg, hiszen ez a cukor még a finneknek is ehetetlen), megismerkedtek Izraellel, Indonéziával, megtudták miért is beszélnek magyarul Erdélyben, a Felvidéken vagy a Délvidéken, elénekelték a Tavaszi szél című dalt, és megismerkedhettek a cigány kultúrával is. Több nap is az önkéntesség nevében zajlott, így megtanultak életet menteni a vöröskereszt jóvoltából, megismerkedtek a magyar cserkészmozgalommal, vagy éppen a balatoni rendőrség munkájával. Sőt, verseny keretében még ujjlenyomatot is vettek egymástól. Természetesen nem maradhatott el a sport sem. A nagy foci és röplabda összecsapások mellett játékos sportversenyek is zajlottak, és hogy ne a nyeremény, hanem az összefogás és a részvétel legyen a fontos, minden csapat kapott oklevelet, érmét és fődíjként egy tortát. Ami pedig a fiatalokat legjobban összehozza, az nem más, mint a diszkó, amit ők saját maguk állítottak össze azokból a zenékből, amiket hallgatnak. Megalakították saját európai politikájukat, természetesen azokkal a gondokkal, ami őket a legtöbbet foglalkoztatja. Lehet, hogy néha mi felnőttek tanulhatnánk ettől a generációtól és nem kellene elfelejtenünk, egykor mi is voltunk tinédzserek, és ugyanazok a gondok emésztettek minket, mint ma, őket. A lényeg egyedül a megértésen alapul, amit ők sokkal jobban alkalmaznak, mint mi.

 

 

Forrás: godollo.hu

 

Megosztás

Hozzászólások

Hozzászólás írásához jelentkezz be!

Nincsenek hozzászólások.