Regisztráció | Bejelentkezés | Írj nekünk

visszaMagyar László nyomán Angolában

A hajósból lett Afrika-kutató, Magyar László nyomait követve jutott el Angolába Lantai-Csont Gergely. A fiatal fotográfus antropológus útitársával, Szilasi Ildikó Herminával együtt indult felkutatni a 19. századi felfedező emlékeit.

Az igencsak kalandos életű Magyar László – többnyire rabszolgaszállító hajókon szolgálva – fiatal tengerésztisztként az egész világot bejárta, amikor a Magyar Tudós Társaság támogatását kérte egy brazíliai felfedezőúthoz. Mivel a kért hozzájárulást nem kapta meg, azért 1848-ban Afrikát vette célba. Magyart hamarosan a legendás Afrika-kutató, a brit Livingstone vetélytársaként emlegették, az Angola szívébe vezetett expedíció hírnevet hozott számára.

 

 A 19. század egyik legjelentősebb magyar felfedezője tizenhét évet töltött Afrikában – de vajon a több évtizedes polgárháború sújtotta országban mennyire maradt meg Magyar László emlékezete?

 

– Sajnos nem nagyon – állapítja meg Lantai-Csont Gergely. – Sírhelye ismeretlen, neve feledésbe merült, három kéziratos kötetéből, úgy tudjuk, kettő tűzvészben megsemmisült. Bár az expedíció során az összes, a szakirodalomból ismert néven kérdezősködtem felőle – Ladislao Magyar, Ladislaus Magyar, Amerigo Magyar, Enganna Komo, László Magyar – neve a Kulturális Minisztérium néhány munkatársát leszámítva mindenfelé ismeretlenül csengett. Érdekes és lehangoló volt ezzel szembesülni, főképp azután, hogy a 2009-es, Torday Emil nyomában járó Kongó-expedíció során sokszor tapasztaltam, hogy a helyi népek vénjei, elöljárói jól emlékeznek Tordayra, sőt, a Kuba Királyság egyik kunyhójában még a Busongókról írt könyvének egy példányát is féltve őrizték. Igaz, Torday valamivel később, egy évszázada, míg Magyar László 150 éve dolgozott a Közép-Afrikai területen. Magyar emlékkeresése kapcsán Angolában azt is meg kellett értenünk, hogy a 27 éves polgárháború során számtalan archív anyag megsemmisült, levéltárak lettek porrá, iratok, feljegyzések tűntek el, sőt, kultúrák zilálódtak szét. Biztató ugyanakkor, hogy maguk az angolai partnerek vetették fel Magyar kötetének portugál nyelvű kiadásának szükségességét, hiszen, ahogy ők állítják, a fiatalabb generációk már nem ápolják, nem ismerik az ősök hagyományait és szokásvilágát.

 

– Meglepett, amit Angolában találtatok, vagy erre a képre számítottatok?

 

Az elmúlt nyolc évben több mint húsz afrikai országban jártam, dolgoztam, kutattam. Számomra Angola a végletek országa. Nagyon izgalmas látni a gyorsan változó, és az olajbevételeiből dinamikusan épülő országot, a modern városrészeket, a nyugati szemmel nézve is pazar villákat, hoteleket, könyvtárakat, luxusterepjárókat. Ugyanakkor, főképp a nagyvárosokban és Luandában a szolgáltatások és fogyasztási cikkek terén elképesztő drágasággal szembesültünk. Angola kétségkívül a legdrágább afrikai ország, ahol valaha jártam. Ez részben az iparcikkek és fogyasztási cikkek importja, valamint a nagy nemzetközi olajvállalatok és multik jelenléte miatt van így. Másrészt - az afrikai kontinens, mára legnagyobb olajkitermelőjeként - azt sugallja: Angola egy olyan afrikai ország, amely tisztában van erősségeivel, gazdasági potenciáljával. Nem véletlen, hogy 150 000 portugál munkavállaló dolgozik ma Angola-szerte, ahogy az sem, hogy az egykor Magyarországon ösztöndíjjal tanult angolaiak jó része is Angolában dolgozik, ott telepedett le.

 

- Hogyan tudja egy fotós és egy kulturális antropológus segíteni egymás munkáját?

 

Az antropológusnak az adott közösség, kultúra vagy társadalmi jelenség jó ismerőjeként azt kell tudnia, hogy mikor, hol kell lenni, miért fontos vagy érdekes az a falu, közösség, rítus személy vagy mozzanat, amit éppen megfigyel – válaszol Szilasi Ildikó Hermina. A fotográfus rögzíti a pillanatot, bemutatja, érzékelhetővé és - az antropológus leírásával együtt - érthetővé teszi ezt a kultúrájában más világot a néző, olvasó számára még akkor is, ha a befogadó közönség soha nem járt Angolában vagy Afrikában.
Nekem, mint fotográfusnak olyan témákat kell lencsevégre kapni, melyeket korábban még senki sem mutatott be. Nagyon fontos az újszerűség, úgy a fotóalanyok tekintetében mind a fotográfiai látásmódban. Ildikó számos olyan témát tudott nekem kínálni, melyekről korábban sosem készült anyag. Úgy gondolom, hogy rendkívül jól kiegészítjük egymást terepi munkáink során: Nélküle nem kerülnének elém ilyen izgalmas fotótémák – teszi hozzá Gergely.

 

– Hogyan találtatok egymásra?

 

2010-ben több véletlen nagyszerű együttállásának köszönhetően futottunk össze egy utazási kiállításon, ahol Ildikó egy kis Kongó-standon állt. Én már menni akartam haza, amikor megláttam; rögtön odasiettem, mert meglepődtem, hogy egy ennyire eldugott, hírekben is csak a háborúiról ismert ország standját láthatom. Szóba elegyedtem Ildikóval, aki elmesélte, hogy épp fotográfust keres afrikai expedícióihoz. Aztán telefonszámot cseréltünk... 

 

– Azóta nem csak Angolában, de Szenegálban is jártatok együtt. Hová vezet a következő közös út?


Legközelebb 2013 tavaszán Ghánába utazunk majd, ahol – eddigi munkáinkhoz hasonlóan – kulturális örökségvédelemmel, zárt közösségek bemutatásával fogunk foglalkozni.

 

 – Mi volt számotokra a legérdekesebb, és mi a legmegrázóbb élmény Angolában?


Ildikó: A legérdekesebb számomra a muila asszonyokkal való találkozás volt, akik több kilónyi gyöngyékszerrel felszépítkezve élik mindennapjaikat, tökéletes harmóniában környezetükkel, családtagjaikkal, gyermekeikkel. A polgárháború során elmenekült illegális házfoglaló családok, falkákba verődött tinédzserek szörnyű és szegényes életkörülményeinek látványát viszont nehéz volt elviselni.

 

Gergely: Számomra az egyik legszomorúbb látvány Alsó-Kongó volt. Magyar László még buja esőerdőkkel borított tájként írja le azt a régiót, amit ma a felperzselt erdők nyomában maradt por és mezőgazdasági monokultúra jellemez. Az útszélén álló, védett állatok sült húsát (majmok, hangyász sünök, denevérek) árusító gyerekek pedig csak tetézik mindezt.

 

Írta: Horváth Árpád

 

További fotók itt!

 

 

Forrás: ng.hu

 

Megosztás

Hozzászólások

Hozzászólás írásához jelentkezz be!

Nincsenek hozzászólások.