Regisztráció | Bejelentkezés | Írj nekünk

visszaGödöllői siker a Régiók Bizottságának ülésén

Az EU Régiók Bizottsága Néppárti frakciójának március 3-án tartott ülésén Gémesi György a Nemzeti Sportszövetség elnökeként a mindennapos testmozgás fontosságáról tartott előadást. A delegációk tagjai nagy elismeréssel szóltak az ezzel kapcsolatos eddig elvégzett munkáról és külön sikerként kell értékelni, hogy a tanácskozás végén az Európai Néppárti frakciója elfogadva Gémesi György javaslatát, nyilatkozatában kezdeményezi a mindennapos testmozgás egységes európai iskolai bevezetését és az ehhez szükséges anyagi háttér áttekintését.

 

Gémesi György úgy nyilatkozott: január végén az Európai Bizottság közleményt adott ki a sport európai fejlesztéséről, a dokumentum a 2007-ben jóváhagyott, sportról szóló Fehér Könyv végrehajtásakor szerzett tapasztalatokra épít.

 

A kormány szándékával összhangban Gödöllőn szeptembertől bevezetik a mindennapos testnevelést, ez az egyik elengedhetetlen feltétele annak, hogy a bizottsági állásfoglalásban megfogalmazottak megvalósuljanak - jelentette ki Gémesi György. Hozzátette: a mindennapos testnevelésóra bevezetését közös európai célként kell meghatározni. A szükséges feltételek áttekintése után a versenyképességi és foglalkoztatási EU2020 stratégia keretein belül anyagilag is támogathatnák a tagállamokat ebben az ügyben.

 

Forrás: MTI

 

Megosztás

Hozzászólások

Hozzászólás írásához jelentkezz be!

Nincsenek hozzászólások.