Regisztráció | Bejelentkezés | Írj nekünk

visszaGödöllő is fogadta a Világharmónia Futást

Május 19-én városunkba ért az idei Világharmónia Futás mely az emberiség legnagyobb civil kezdeményezése a békéért, amely máig több mint 140 országba jutott el.

 

A Világharmónia Futás olimpiai stílusú váltófutás, amelyhez bárki csatlakozhat. A harmóniát jelképező fáklyát egy nemzetközi futócsapat viszi országról országra. Ehhez a váltóhoz lakóhelyéhez közel bárki csatlakozhat egy pár lépésre, néhány utcahosszra, vagy akár kilométerekre is.

 

A Világharmónia Futás ugyanakkor jóval több, mint egy sportrendezvény. A futókat minden településen ünnepséggel köszöntik. Ezeken a helyi harmónia-fesztiválokon a zene, a tánc, az irodalom, és a képzőművészet eszközeivel fejezhetik ki a helyi közösségek a harmónia iránti törekvésüket és elkötelezettségüket. A Világharmónia Futás így tulajdonképpen egy ünnep sorozat, amely végigvonul megyéken, országokon, és földrészeken, az egész világon. Útján reményt, barátságot, és örömöt hirdet.

 

Ez a hatalmas rendezvény különféle kultúrájú, bőrszínű, politikai és vallási meggyőződésű embereket kapcsol össze, akik úgy érzik, hogy a világ egy napon az egység, és a harmónia otthona lehet.

 

A Világharmónia Futás anyagi, és politikai érdekektől mentes rendezvény, amely összeköti a világharmónia érdekében tett helyi kezdeményezéseket és közösségi erőfeszítéseket. A futást önkéntesek nemzetközi hálózata szervezi, akiket az alapító, Sri Chinmoy, egy jobb világot megálmodó víziója inspirál.

 

A helyi szervezők minden országban iskolákkal, polgárok szervezeteivel, sport klubokkal és állami vagy helyi kormányzatokkal működnek együtt, hogy eljuttassák a rendezvény eszméjét az emberekhez. Ez egy szolgálat, amelynek célja a nemzetközi barátság és megértés elősegítése.

 

2009-ben Közép-Európában a Világharmónia Futás országos váltói ismét összekapcsolódnak. A hét európai fővároson áthaladó 3000 kilométeres európai útvonalon a korábbi évekhez hasonlóan az idén is több száz iskola csatlakozik.

 

Városunk szép műsorral fogadta az ideérkező futókat, akiket a Hajós Alfréd Általános Iskola tanulói kísértek a Főtérre. Az előadások sorát a Jumpers Tánc és Sport Közhasznú Egyesület mazsorettesei kezdték meg, majd Pintér Zoltán alpolgármester úr köszöntötte a résztvevőket. A szervezők bemutatkozása után az Erkel Ferenc Általános Iskola énekkara énekelte el remek feldolgozásban a Világharmónia Dalt, majd a város részéről Pintér Zoltán alpolgármester és Pecze Dániel sportügyi tanácsnok átvették a futók által hozott fáklyát. Az ünnepséget a gödöllői Grassalkovich SE akrobatikus torna csapatának bemutatója zárta, mely hatalmas sikert aratott.

 

Megosztás

Hozzászólások

Hozzászólás írásához jelentkezz be!

Nincsenek hozzászólások.