Regisztráció | Bejelentkezés | Írj nekünk

Lokálpatrióta TV


Norvég Alap - megújultak Gödöllő kulturális és műemléki helyszínei

A gödöllői történelmi helyszínek megújulása az EGT/Norvég Alaphoz benyújtott „Várostörténeti és kulturális szempontból jelentős helyszínek rehabilitációja, többcélú hasznosítása” című pályázatnak köszönhető. Az 1.701.238 eurós támogatás eredményeként megszépült a korábban a Királyi Kastélyhoz tartozó Alsópark és az Erzsébet királyné emlékére kialakított Erzsébet-park egy része, a máriabesnyői bazilika melletti terület, ahol az egykor az Antalhegyen felállított Grassalkovich-filagóriát helyezték át a felújítása után, illetve az egykori Királyi Váró, mely visszanyerte kupoláját és a királyi belső termekben múzeumot, továbbá idegenforgalmi (turisztikai) és vendéglátó helyiséget alakítottak ki.

Gödöllő, a város, aminek szíve van

Az augusztus 20-i ünnepi műsor keretében vetítették le a közönségnek először a Gödöllő, a város, aminek szíve van című imázsfilmet.

Gödöllő éjjel

Városunk új látványosságát, a Főtér szökőkútját HRCCT remek videóján szeretnénk megmutatni.

Szigorú biztonsági intézkedések a Gödöllői Királyi Kastélyban

A Gödöllői Királyi Kastélyba az Európa Unió energiaügyi miniszterei érkeznek hamarosan. Egész pontosan 27 minisztert látunk vendégül, ez pedig nem kevés biztonsági intézkedést, előkészületet jelent. A Mokka riporterének segítségével kicsit belenézhettünk, hogyan is ügyelnek a fontos vendégek biztonságára… Forrás: tv2.hu/mokka

Compact Disco - I'm in love

Az 1/4 részben gödöllői Compact Disco MR2 Akusztik felvételén elhangzott I'm in love című száma.

Hagyományos lovas felvonulás Gödöllőn

A hagyományoknak megfelelően a március 15-i ünnepséget a Tarsolyos Lovas Egylet szervezésében idén is a lovasfelvonulás zárta.

Nőnap Gödöllőn - Pálinkadal

A Gödöllői Lokálpatrióta Klub szervezésében már hétfőn elkezdődött az évek óta páratlan közönségérdeklődéssel kísért Nőnapi ajándékkosár nem csak hölgyeknek! című műsor. Két nap alatt hat teltházas előadást tartottunk, több mint 2300 néző láthatta a gödöllői Boney M együttest, a hét, vagy inkább tizenhét mesterlövészt. Mulathattunk civódó házaspáron és a gaz csábító pincérnőn, de a férfiak fergeteges lumpolásán, mint ahogy nézhettünk és hallgathattunk boszorkányokat is. Az előadáson elhangzott gödöllői EU dalt itt nézhetitek meg.

Gödöllőn tárgyaltak az EU külügyminiszterei

Budapesten az Európai Tanács elnöke, Gödöllőn az uniós külügyminiszterek tárgyaltak. A fő kérdés – Líbia mellett – az egységes uniós nyugdíjkorhatár és az adórendszer volt. A gödöllői kastélyt egyébként több száz rendőr biztosította. Több tucat rendőrautó parkolt szombaton a gödöllői kastély előtt. Több száz rendőr vigyázott a 27 európai ország külügyminiszterének biztonságára. Európa vezető diplomatái elsősorban Líbiáról tárgyaltak.

Fonogram zenei díjátadó - gödöllői győztes

2011. március 2-án került sor a Fonogram - Magyar Zenei Díj soron következő gálaestjére, ahol a hazai és a nemzetközi zenei élet kiválóságait ismerte el a közönség és a szakma, 2010-es teljesítményéért. A jelöltek közt egy gödöllőiért - Lotfi Begiért - is izgulhattunk. Együttese a Compact Disco az év hazai elektronikus zenei produkciója kategóriában győzött. Gratulálunk!

Jól vizsgázott Magyarország

Az EU soros elnökségét betöltő Magyarország a nehéz körülmények között kitűnő koordinálást végzett a líbiai helyzettel kapcsolatban - mondta Catherine Ashton pénteken, Gödöllőn egy szűk körű háttérbeszélgetésen újságíróknak.

Mária Terézia szobra Gödöllőn

A Gödöllői Grassalkovich Kastélyba szállítják Mária Terézia egyetlen Magyarországon található egész alakos szobrát. Egykor a Millenniumi Emlékművet díszítette a fővárosban, majd a Szépművészeti Múzeumba került, február 14-től pedig a kastély parkjában áll majd a királynő 1907-ben készült szobra.

Kulisszatitkok a gödöllői kastélyból

Mintegy száz biztonsági kamera figyeli az EU-elnökség magyarországi tanácskozásainak helyet adó gödöllői kastély szinte minden zugát. A tűzszerészek munkáját Walter, a robbanóanyag-kereső eb segíti - tudták meg az újságírók 2011. február 9-én, amikor kivételesen bepillanthattak a miniszteri értekezletek szervezésének boszorkánykonyhájába. A blikk tv által készített összeállítást itt láthatjátok!

A Press TV tudósítása a bel- és igazságügyi miniszterek találkozójáról

Az uniós belügyminiszterek csütörtöki informális ülésén a résztvevők azt is megvitatták, hogyan lehetne biztonságosabbá tenni az Európai Unió határait - mondta Pintér Sándor belügyminiszter a tanácskozás utáni sajtótájékoztatón Gödöllőn. A tárcavezető elmondta: a tanácskozáson a szervezett bűnözés elleni erőfeszítések összehangolásáról, a belügyi terület 2014 utáni finanszírozásáról, valamint az integrált határigazgatásról tárgyaltak. Elmondta, az eseményen az unióhoz csatlakozni szándékozó országok delegációi is jelen voltak. Az Európai Bizottság képviseletében Stefano Manservisi belügyi főigazgató különösen jól szervezettnek és konstruktívnak nevezte az informális tanácsülést.

A gödöllői kastély az Index videón

Hungary - World of Potentials

Written and directed by Isti Madarász Produced by AERA - www.aera.hu Music by Jorgosz & Lepe (Balkan Fanatik), ének: Nóri Kovács - based on the song of Muzsikás "Fly bird, fly" Starring: Anna Pálmai, András Rusznák, Orsolya Holecskó, Balázs Hellinger Photographers: Isti Madarász, Lacó Gaál, Gábor Sebestyén Project manager: Kinga Katona Post production: Digital Inquisitors 2010.

Ahol az EU tanácskozások zajlanak: Kastély Lovarda

A magyar EU-elnökség legelső gödöllői eseménye 2011. január 14-én lesz a Királyi Kastély Lovardájában. 2010. december 10-én a nagykövetek látogatták meg ezt a helyszínt és akkor még az utolsó simítások hátra voltak. A Lovarda és a hozzá kapcsolódó helyiségek készen állnak a diplomaták fogadására. Hogy milyen szép lett, a mellékelt videón megnézhetitek.

EU elnökség Gödöllőn

2011. január 1-vel Magyarország vette át az Európai Unió elnökségét. Gödöllő város kiemelt helyszíne lesz az elnökséghez kapcsolódó, hazánkban megrendezésre kerülő eseményeknek. Annak érdekében, hogy városunkat minél többen és jobban megismerjék készítettük ezt a rövid videót.

Áldott Karácsonyi Ünnepeket kívánunk!

Küszöbön áll a nap, az az egyetlen egy nap az évben, mely hivatalosan is a szereteté. Háromszázhatvanöt nap közül háromszázhatvannégy a gondjaidé, a céljaidé, munkádé, és a szereteté csupán egyetlen egy, s annak is az estéje egyedül. Pedig hidd el, Ismeretlen Olvasó, fordítva kellene legyen. Háromszázhatvannégy nap a szereteté, s egyetlen csak a többi dolgoké, s még annak is elég az estéje. - Wass Albert -

Interjú Pécsi Ildikóval (2. rész)

A hagyományoknak megfelelően augusztus 20-án Gödöllő város képviselő-testülete ünnepi ülést tartott, melyen átadták a Gödöllő város Díszpolgára kitüntetést. Ebben az évben Pécsi Ildikó Kossuth-díjas színművész vehette át az oklevelet. A művésznő évtizedek óta Máriabesnyő-Gödöllő lakója, a város művészeti életének meghatározó személyisége. Szili Nóra Pécsi Ildikóval készített interjút, melyet a Reflektor TV 2010. decemberében adott le.

Interjú Pécsi Ildikóval (1. rész)

A hagyományoknak megfelelően augusztus 20-án Gödöllő város képviselő-testülete ünnepi ülést tartott, melyen átadták a Gödöllő város Díszpolgára kitüntetést. Ebben az évben Pécsi Ildikó Kossuth-díjas színművész vehette át az oklevelet. A művésznő évtizedek óta Máriabesnyő-Gödöllő lakója, a város művészeti életének meghatározó személyisége. Szili Nóra Pécsi Ildikóval készített interjút, melyet a Reflektor TV 2010. decemberében adott le.

A győzelem éjszakája

2010. október 3-n a Dr. Gémesi György által vezetett Lokálpatrióta Klub történelmet írt. Polgármesterünk a leadott szavazatok 70 %-t szerezte meg és minden képviselőnk megnyerte egyéni választókerületét, mindenhol 50 % fölötti eredménnyel! Köszönjük Gödöllő!

Győzni kell 2!

Ismét egy videó, melyet a Lokálpatrióta Klub egyik támogatója készített kampánydalunkhoz! Nagyon szépen köszönjük!

Két kör a ringen

Az alábbi videót OZ (Orosz Zoli) küldte és köszönte a túrát! Mi pedig köszönjük a videót!:-)

Győzni kell!

A Gödöllői Lokálpatrióta Klub kampánydala, melyhez Kiss Zsuzsi készített videót! Köszönjük!

Átadták a Zöld Ovit

Augusztus 18-án átadták Gödöllő legújabb óvodáját. A Batthyány utcában található Zöld Óvodát a jövő héten már birtokba vehetik a korábban a Tisza utcai és a Szabadság úti óvodába járó gyerekek. A videón Kovács Zsolt, a VÁTI Kht. Közép-magyarországi Területi Iroda, a pályázat közreműködő szervezetének ügyvezető igazgató helyettese méltatja a beruházást.